Óvodásainkkal az Óbudai Mesevilág Óvoda 7-es csoportjában éljük mindennapjainkat.
Van egy SNI-s kisfiunk, aki már intézményünkben kapja a logopédiai és gyógypedagógiai megsegítést. Van
aki hipotómia miatt kivizsgálásra jár. Több kisgyermekre jellemző még az érthetetlen beszéd. Egyik kisfiú,
achilles-in rövidség miatt, magánrendelőbe gyógytornára jár.
A szülőkkel való kommunikáció problémák nélkül, jól működik. Elfogadóak, bizalommal fordulnak
hozzánk bármilyen, az óvodával kapcsolatos gondjuk adódik. A gyerekek is szívesen beszélnek, kedvesek,
nyitottak a felnőttek felé. Egymáshoz képest vannak különbségek közöttük, egy részük keresi egymás
társaságát, mások nehezebben alkalmazkodnak a közösség szokásrendszeréhez. Gyakori az agresszió, ami
leginkább a játékok birtokba vétele miatt alakul ki.
A gondozás terén önállóságra neveljük őket. Sokat fejlődött játéktevékenységük, a gyerekek többsége jól
motiválható. Az egymás mellett játszással párhuzamosan a párban játszás is jellemző rájuk, amely
leginkább az építő-konstruáló játékokban jellemző, továbbá a legfejlettebb gyermekeknél szerepjáték is
megfigyelhető, (pl. főzőcske, orvosos, fodrászos). Vannak gyermekek, akik csak rövid ideig képesek a
játéktevékenységre, „külön utakon” szeretnek járni. Rájuk nagyobb figyelmet fordítunk, egyénileg is.
Kedvelik a mozgásos játékokat, a csoportban végezhető, és az udvari mozgásfejlesztő eszközöket egyaránt.
A gyurmázás, a firkálgatás, egyre több kisgyermeket köt le tartósan. Szívesen hallgatnak mesét, sajátítanak
el verset. Vannak közöttük nagyon muzikálisak, akik szépen és szívesen énekelnek, akár más tevékenység
végzése közben is. Szeretik az élő hangszeres játékot, és gyakran kérik az óvónő énekhangját. Szeretik
továbbá a zenés- táncos, mozgásos tevékenységet, pl. CD-ről is.
A mozgás fejlesztésére különféle eszközöket biztosítunk, (füles labda, hupple, karikák, babzsákok).
Az udvaron is változatos lehetőség van a nagymozgásos tevékenységre, amit különböző fejlesztőeszközök
segítségével biztosítunk. A homokozó, a füves területek, a betonozott részek további lehetőségeket adnak a
változatosabb mozgások végzéséhez.
Csoportunkban kialakított szokás-szabályrendszert a gyerekek jól követik. Arra törekszünk, hogy
biztonságot nyújtó, szeretetteli derűs légkörben minden gyerek jól érezze magát, s képességüknek
megfelelően neveljük, fejlesszük őket.