A kolléganők a gyerekekkel szeretetteli kapcsolat kialakítására törekednek, ami által örömmel tevékenykednek a csoportban, és ahol játékosan sajátítják el az ismereteket. Vidám, mosolygós, empatikus személyiségüknek köszönthetően hamar bensőséges kapcsolatot tudnak kialakítani a csoportba járó gyermekekkel. Folyamatos figyelemmel fordulnak feléjük, érdeklődésüket és képességeiket kiaknázva segítik fejlődésüket.
A tervezésben kiemelt az egyéni sajátosságok figyelembe étele, aminek segítségével minden gyermek saját ütemében fejlődhet. Csoportsajátosságuk a mesélés, a mindennapok során szívesen mesélnek a gyerekeknek hiszen, ha sok élő mesét hallanak, azon keresztül is fejlesztik kreativitásukat és belső képalkotásukat. Az ének, zene, énekes játék a mindennapok része, mely során fejlődik a gyermekek személyisége is. Edit néni másoddiplomáját gyermektánc oktató szakon szerezte, az itt szerzett tudást beépíti a napi szakmai munkába. Kreatív, alkotó, barkácsolási tevékenységek terén kifejezetten ötletes párost alkotnak a kolléganők, a gyermekek ezáltal új ötletekkel, technikákkal vannak megkínálva az óvodai napok során.
Esztétikus, barátságos környezetet teremtenek a csoportban, ahol szívesen játszanak a gyermekek.
Pedagógiai cél, hogy az óvodások észrevétlenül, játékos módon szerezzenek ismereteket és tapasztalatokat, és olyan közösség teremtése, ahova minden nap vidáman és boldogan járnak be a gyerekek. Komplex tevékenységeket szerveznek, így elmaradhatatlan a mozgás, a mese, vers, az alkotás, ábrázolás, a környezeti és a zenei nevelés is, amik mind fejlesztik a gyermekek személyiségét. Alapvető a játékos tapasztalás útján történő ismeretszerzés, mind a készségek kialakítása és mind a képességek fejlesztése céljából.